2011. március 27., vasárnap

Diós mákos darázsfészek

Imádom a kelt tésztákat, főleg ha diós, vagy fahéjas. Persze a mákosat is kedvelem, és a gyümölcsöset sem utasítom vissza. Ezen a hétvégén csak olyan ételeket és desszerteket készítettem, amihez minden hozzávalót megtaláltam a szekrényben vagy a kamrában.
Így is lehet tökéletes dolgokat alkotni.

Hozzávalók 12 darabhoz:
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl langyos tej
  • 1 evőkanál cukor
  • 60 dkg liszt
  • 2 tojás
  • csipet só
A töltelékhez:
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg darált dió
  • 1 ek fahéj
  • 10 dkg porcukor
  • A tetejére:
  • 5 dkg olvasztott sütőmargarin
  • 1 evőkanál cukor
  • 1/2 dl tej
  • 1 tasak vaníliás cukor
Elkészítés:
Az élesztőt kevés langyos tejben, csipetnyi cukorral fölfuttatjuk. A maradék tejjel, a cukorral, a liszttel, a tojással és 1 kk. sóval alaposan kidagasztjuk. Letakarva, langyos helyen, 1 órán át kelesztjük, közben félidőben egyszer finoman átgyúrjuk.

A töltelékhez a puha vajat a darált dióval és a porcukorral és fahéjjal összekeverjük. (én most a tésztát megfeleztem és az egyiket diós töltelékkel a másikat mákos töltelékkel készítettem el, mert telhetetlen voltam és nem tudtam ellenállni a kétféle íznek. ebben az esetben a tölteléket fele-fele arányban kevertem dióval és mákkal)a tésztát lisztezett deszkán 3-4 mm vastag téglalappá nyújtjuk. Rákenjük a diókrémet, és mint a bejglit szokás, felcsavarjuk. A margarint felolvasztjuk, belemártjuk a kést, és a tésztát 12 egyforma szeletre vágjuk. Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A szeleteket egymás mellé állítgatjuk benne. Olvasztott margarinnal meglocsoljuk, és fél órán át pihentetjük. A sütőt 180 C ° -ra felmelegítjük. A kalácsot kb. 20 percig sütjük a sütőben, majd a cukros meglocsoljuk és további kb. 20 percig sütjük. A sütőből kivéve, még melegen meghintjük a vaníliás porcukorral. 

Vanília sodóval, vagy a nélkül tálaljuk. Az illata is mesés, de az íze…..

Újragondolt rakott kel

Szeretek kísérletezni a formákkal, az ízekkel, és szeretem a nem szokványos, sőt szinte bizarr kompozíciókat. Szeretem újragondolni a már megszokott és jól bevált kedvenceinket, és valami teljesen más formában előadni. Természetesen a hozzávalókat, az alkotó elemeket nem változtatom meg, így az íz a régi ismerős a látvány pedig a nem várt idegen. E két dolog kombinációja miatt lesz a recept a sajátom, mert hozzátettem valamit, amitől csak az enyém….

Hozzávalók:
  • 12 db kelbimbó
  • 12 szelet füstölt sonka, vagy bacon
  • 20 dkg rizs
  • 40 dkg csirkemell darálva
  • (bármilyen hús megfelel, nekem ez volt itthon)
  • 1 fej vöröshagyma
  • olaj, ételízesítő, sütő margarin
  • tejföl vagy tejszín, tojás, bors, 
  • szerecsendió, só
  • 12 személyes muffin sütő

Elkészítés:
 A rizst megfőzöm, a darált húst olajon és vöröshagymán megpirítom, majd fölöntöm vízzel, vagy alaplével és készre főzöm. A muffin formát kivajazom és mindegyikbe egy-egy sonkát teszek. Erre jön a rizs, majd a húsos ragu. Végül a megpárolt kelbimbókat félbe vágom és mindegyik  muffin tetejére ráültetek két felet. Az egészet meglocsolom tejföl vagy tejszín,  tojással,borssal, sóval összekevert elegyével és a sütőbe tolom kb. 30 percre, és 180 C °-on készre sütöm.

Ízlésesen tálalom, és már eszem is,
                                                           mert enni jó!

2011. március 26., szombat

Muszaka, görög salátával

A napokban kezembe kerültek réges régi fényképek…Hát bizony nem most volt 1994.
Szeretek nosztalgiázni, különleges, szép élményekre visszagondolni, és ez az volt a javából.
A lányom 4 éves volt, amikor először nyaralni mentünk. Abban az időben mindenki Mallorcára vagy Ibizára esetleg Korfura ment nyaralni, én ezért választottam egy a magyarok számára még felfedezetlen szigetet, Ciprust. Mesésen gyönyörű tájakat és fantasztikus ételeket ismertünk meg ezen a káprázatos szigeten. Tulajdonképpen innen ered a görög ételek iránti rajongásom, mert itt találkoztam először ezekkel a különleges fűszerezésű ételekkel, salátákkal, tengeri herkentyűkkel. Amit most főztem, az a hagyományos ciprusi muszaka, salátával. A mai ebédnél próbáltam felidézni azt a feelinget, amit ott éreztem, persze fürdőruha és pálmafák nélkül…

Hozzávalók a muszakához
  • 1 db hosszúkás és fényes padlizsán
  • 40 dkg darált marhahús (lehet bárány vagy borjú is)
  • 4 db közepes burgonya
  • 100 ml paradicsom sűrítmény
  • 100 ml tejszín
  • 100 ml tej
  • 200 ml zöldség alaplé
  • oregánó
  • só, bors, szerecsendió
  • egy egész rúd fahéj
  • 4-5 szem szegfűbors
  • 2 derezd fokhagyma
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 ek vaj
  • 1 ek liszt
  • feta sajt
  • 10 dkg reszelhető sajt

Salátához
  • jégsaláta
  • olívabogyó
  • kígyóuborka
  • feta sajt
  • kruton
  • bors

Öntethez
  • olívaolaj 
  • szárított kapor
  • fél citrom leve

Elkészítés

A darált marhát olajon és apróra vágott vöröshagymán megpirítom. Hozzáadom a zúzott fokhagymát, sót, borsot, oregánót és felöntöm kb. 200 ml zöldség alapléval. Beleteszem a fahéjat és a szegfűborsot is (ha elkészült, ne felejtsük el kivenni a fahájrudat). Közben megfőzöm a burgonyát héjában, megpucolom és felkarikázom. A padlizsánt felkarikázom és besózom, majd papírtörlővel felitatom a levet, amit kiengedett, és grillező serpenyőben mindkét oldalát megpirítom olajon. A marhához hozzáadom a paradicsom sűrítményt és fedő nélkül addig főzöm amíg elpárolog a leve. Ha minden elkészült, akkor összeállítom egy sütőtálban a muszakát.

A legaljára egy réteg padlizsánt teszek, majd erre jön egy adag darált húsos ragu. Ezt követi egy sor burgonya karika, majd addig ismétlem az egész műveletet, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Arra ügyeljünk, hogy a tetején a padlizsán karikák legyenek, amit betakarunk a tejszínes fetasajtos mártással. A mártáshoz a vajat és a lisztet megfuttatom egy edényben, majd merőkanalanként adagolom folytonos kevergetés mellett a tejet és a tejszínt. Sóval, őrölt fehérborssal és szerecsendióval ízesítem. 200C°-on 25 percig sütöm és tálalom a salátával.

Brokkoli krémleves krutonnal

Nem tagadom, valóban rajongok a krémlevesekért. A brokkolit meg egyenesen imádom, úgy hogy ez csak jó párosítás lehet.

Hozzávalók:
  • 1 nagy rózsa brokkoli
  • 2 db kisebb burgonya
  • 2 kisebb vöröshagyma
  • paprika, paradicsom
  • petrezselyem
  • őrölt kömény, só, bors
  • tejszín
  • bármilyen kruton

Elkészítés:

A brokkolit, hagymát, burgonyát, megpucolom és fazékba teszem. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje és hozzáadom a paprikát, paradicsomot, fűszerezem sóval, borssal, őrölt köménnyel. Ha megfőtt, turmixszolom és tejszínnel dúsítom. Még egyszer összeforralom és tálalom. Most fokhagymás krutonom volt itthon, de szerintem bármivel kiváló.
Istenien krémes, sűrű, megunhatatlan.

2011. március 20., vasárnap

Tavaszi medvehagyma tekercs


Egy igazán könnyű és friss ízű vacsorát készítettem, és csak néhány alapanyag kell hozzá. Néhány szelet pirítós, tehéntúró, egy kis natúr tejszínes krémsajt, piros kaliforniai paprika,só, bors, na és persze főszerepben a csábítóan illatos és üde medvehagyma. Csodáljátok meg a végeredményt, és ha kedvet is kaptatok hozzá, irány a konyha….
 


                                         …mert enni jó, főleg ilyen ínycsiklandó finomságot!

Spárgával töltött csirkemell medvehagyma köntösben

Végre itt a medvehagyma szezon. Már alig bírtam kivárni. Március közepétől április közepéig tart a szezonja. Ezt a pár hetet kell kihasználni. A medvehagyma ízre a fokhagyma és a snidling keveréke. Készíthető belőle leves, fűszervaj, körözött, de tökéletes tésztákba, szószokba, salátákba és bármilyen főételbe. Én most csirkével és spárgával házasítottam. Úgy tűnik jó frigy lett belőle.

Hozzávalók:
  • 1 csomag medvehagyma
  • 1 csirkemell filé
  • 8 db spárgafej
  • 2 ek krémsajt
  • 8 db burgonya
  • 4 ek vaj
  • 100 ml tejszín, tej
  • só, bors, szerecsendió
  • 200 dkg kelbimbó
  • bébi tök
  • olívaolaj

Elkészítés:
A csirkemellet 8 szeletre osztom és folpackot terítek rá, majd kiklopfolom. Besózom, beborsozom, valamint megkenem tejszínes krémsajttal. Mindegyik csirkemellbe egy-egy párolt spárgafejet csomagolok, végül olívaolajat és vajat hevítek egy serpenyőbe és minden oldalát megpirítom. Kiveszem a serpenyőből és medvehagyma kabátot adok rá (a medvehagyma szárakat levágom és félreteszem a tökhöz). Tepsibe teszem, majd a serpenyőből ráöntöm a visszamaradt zsiradékot. Felöntöm 2 dl alapléval és fél citromot, fél lime-ot dobok mellé. Lefedem alufóliával és 180C°-os sütőbe tolom. Amíg sülnek az ízletes kis tekercsek, elkészítem a köretet.

A burgonyát héjában megfőzőm, megpucolom és krumplinyomóval pürésítem. Ízlés szerint tejjel, tejszínnel, és 2 ek vajjal habosra keverem, valamint ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval. A kelbimbót vajon roppanósra párolom, a bébi tököt megpucolom, majd zöldséghámozóval vékonyra szeletelem. Vajon párolom medvehagyma szárral és szárított kaporral. A húsról leveszem a fóliát és készre pirítom. 

Csodás ízéhez méltóan tálalom ebédre, mert enni jó.

2011. március 19., szombat

Szárított kandírozott narancshéjjal töltött túrókrémes palacsinta, vaníliamártással


Hozzávalók a palacsinta tésztához:
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 6 db tojás
  • 4 dl tej
  • 20 dkg liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
A töltelékhez:
  • 25 dkg tehéntúró
  • 100 ml habtejszín
  • 150 dkg porcukor
  • 2 ek szárított kandírozott narancshéj
  • ½ citrom leve
Vaníliamártáshoz:
  • 0,5 l tej
  • 2 tojás sárgája
  • 5 gkg cukor
  • 1 vaníliarúd
  • 1 ek liszt

Elkészítés:
A palacsintához a vajat, a porcukrot és a tojás sárgákat habosra keverem kézi robotgéppel. A tejet és a lisztet apránként hozzáadom folyamatos keverés közben. A tojásfehérjéket a vaníliás cukorral felverem, és a masszához adom óvatosan. A palacsintáknak csak az egyik oldalát sütöm meg, tálra csúsztatom és beterítem a töltelékkel. Háromszögre hajtogatom. A töltelék elkészítése, a túrót összetöröm villával és hozzáadom a porcukrot, meg a habtejszínt. Habosra keverem és beleszórom a narancshéjat, belefacsarom a fél citrom levét. Ha megtöltöttem az összes palacsintát sütőtálra teszem, és 20 perce beteszem 160°C-os sütőbe.
Addig elkészítem a vaníliamártást. A lisztet, a cukrot és a tojás sárgákat csomómentesre keverem, majd apránként hozzáadom a tejet. Kikaparom a vaníliarúd belsejét és beledobom a tejbe a rúddal együtt. Folyamatosan kevergetve kézi habverővel, felfőzöm a mártást. Mielőtt besűrűsödne, kiveszem a vanília rudat.
Tálaláskor a palacsintákat elrendezem és meglocsolom a sodóval. Díszítés után élvezettel elfogyasztom..
                                                                      ...mert enni jó!

Currys csirke, bambuszrüggyel, babcsírával és zöldséges tésztával


Hozzávalók:
  • fél csirkemell
  • 1 ek sárga curry paszta
  • 1 doboz bambuszrügy (140 gr)
  • 1 doboz szójababcsíra (425 gr)
  • 1 cs koriander zöld
  • 1 doboz kókusztej (400 ml)
  • 1 ek szójaszósz
  • 1 kaffírlime levél
  • citromfű
  • mentalevél, zöld citrom, 
  • édes chiliszósz
 


Elkészítés:

Wokban megpirítom a csirkemell csíkokat a curry pasztával. Rádobom a bambuszrügyet és a babcsírát. Hozzáadom a szójaszószt és a koriandert belevagdosom. Felöntöm a kókusztejjel és beleteszem a csíkokra vágott kaffírlime levelet, a citromfű karikákat és a mentalevelet. Közben kifőzöm a 200 gr zöldséges tésztát. Tálaláskor az édeschili szószra halmozom a tésztát és rámerem a currys csirkét. A tetejét megszórom lime, koriander levél és póré karikákkal. 
                                                        ...egyszerű, gyors, és álom finom!