2013. december 27., péntek

Karácsonykor

                      Füstölt makréla endívia ágyáson, buggyantott fürjtojással

Ismét Karácsony van, és eltelt egy év, az utolsó bejegyzésem óta. Az elmúlt időszakban is ezernyi új ötlet született a fejemben, és legalább ennyi recept valósult meg a konyhámban. A különbség csak annyi, azóta kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok, a lányom pedig átállt egy merőben más életformára, mint eddig. Norbi Update étrendjét követi, így más-más okból, de teljesen megváltozott az egész életünk. Ettől függetlenül imádunk enni, csak néhány dolgon változtatnunk kellett. Ez az Ünnep is bővelkedett sok-sok finomságban, a hagyományos Karácsonyi menü mellett. Az idén a szokásos Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, mákos guba, örömmel osztotta meg a helyet a lazackrémlevessel, tárkonyos borjúragu levessel, és a mázas sonkával, ja és a csőben sült lazaccal is. Ne feledkezzünk el a mézeskalácsos tiramisu, a csokis brownie vanilia fagyival és a csokis muffinról sem. Akkor most néhány receptet megosztok veletek is.

Hozzávalók:
  • füstölt makréla
  • endívia saláta
  • narancs
  • lime
  • petrezselyem
  • fürjtojás
  • só, frissen őrölt bors
  • citromlé


Elkészítése:
Az egész füstölt makrélát felszeleteltem, az endíviát leveleire szedtem, a narancsot és a lime-ot felkarikáztam.
Felforraltam egy edényben vizet, amihez citromlét öntöttem és megsóztam. Egy kanálba egyesével feltörtem az alaposan megmosott fürjtojásokat és óvatosan beleengedtem a forrásban lévő vízbe.Megvártam, amíg a fehérje bevonatot képez a sárgáján és már kész is a buggyantott tojás. Egy tálra rendeztem az endíviát, rá tettem egy szelet narancsot és lime-ot, majd beleültettem egy szelet halat. Mellé helyeztem két buggyantott fürjtojást,megborsoztam és vágott petrezselyemmel díszítettem.Étvágygerjesztő és kitűnő előétel.
                                                

                                                                                                                     
Ezután következett a lazackrém leves, mely selymes és könnyű citrusos ízvilága kitűnő levezetése volt az előételnek, egyben remekül vezette fel a főételt. Az összetevőket már fejben megkomponáltam és bevallom magam sem hittem, hogy ennyire harmóniában lesznek az alkotóelemek.

Hozzávalók:
  • 30 dkg lazacfilé
  • 2 db közepes burgonya
  • 1 db közepes sárgarépa
  • 1 db közepes paszternák
  • 1 db közepes karalábé
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 1 csokor friss kapor
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 1 kisebb citrom fele
  • 1 szál citromfű
  •   főzőtejszín, só bors
Elkészítés:
A lazac kivételével minden összetevőt megtisztítok és egy edénybe teszem. Annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje. Majdnem készre főzöm  és az utolsó 10 percre beleteszem a felszeletelt lazacot. Amikor minden puha, leveszem a tűzről és átturmixolom, majd főzőtejszínnel dúsítom. Felforralom és már kész is. Tálaláskor friss kaporral díszítem a tetejét. Isteni élmény ez a bársonyos, krémes íz.


A főétel mázas sonka karamellizált zöldségekkel. Ez a sonka Nigella és Gordon Ramsay receptjeinek tanulmányozása után született meg bennem. A két zseni receptjének ötvözése egy csodálatos igazi ünnepi főételt varázsolt. Nem mondom, hogy hamar elkészül, de a türelem csodát teremt. Előző nap a 2.5 kg füstöletlen sonkát meg kell főzni lassú tűzön. Majd a főzőlében kell hagyni kihűlni és egy éjszakát pihenni.Mázzal bekenve másnap kell megsütni.

Hozzávalók a főzőléhez:
  • 2.5 kg füstöletlen bőrös sonka
  • 2 l édes vörösbor
  • 2 l 100% os almalé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 6 szem szegfűbors
  • 6 szem fekete bors
  • 2 db csollagánizs
  • 1 fahéjrúd
  •   friss gyömbér
  • 1 ek munstármag
  • 1 ek koriandermag
  • 2 db babérlevél



Ebben a lében lassú gyöngyöző tűzön 4.5 órán át főztem a sonkát, amíg a hús levált a csontról. Ebben a lében hagytam kihűlni a sonkát és egy éjszakán át pihentettem benne.Másnap reggel kiemeltem a léből és felkészítettem a sütésre.A bőrt eltávolítottam a zsíros résszel együtt, csak egy leheletnyi vékony réteget hagytam rajta, amit rombusz alakzatban beirdaltam.A metszéspontokba szegfűszeget tűzdeltem.

Hozzávalók a mázhoz:
  • 4 ek tőzegáfonya zselé
  • 1 ek méz
  • 1 tk fahéj
  • 1 ek darált mustármag
  • 1 csipet tengeri só

A mázat felforraltam és  amikor besűrűsödött, a sonka irdalt felét bekentem vele. Ezután egy nagy tepsibe fektettem és köré szórtam a felkarikázott sárgarépát, paszternákot, póréhagymát, édesburgonyát. Meglocsoltam olíva olajjal és a főzőléből annyit öntöttem alá, hogy félig lepje el a húst. 2 órát sütöttem a sonkát, közben meglocsolgattam a pecsenyelével.A zöldségek karamellizálódtak a pecsenyelében és átvették a mesés ízt.Ez a fenomenálisan megkomponált ízvilág semmihez sem hasonlítható.



 Ezután jött még a desszert, de úgy érzem arra már nem is volt szükség, hiszen a főétel megkoronázta a menüt, és felejthetetlen élményben részesített minket.
                                                                               Kellemes Ünnepeket,